"Kialakulása:

  A díjugratás kialakulásának kezdete a 18.századra tehető.A ló ugrómozdulatát az ember akkor kezdte először széles körben hasznosítani, amikor Nagy-Britanniában bekerítették a földtulajdonosok területeit.Így a földeken átmenő vadászatok és egyéb lovaglások természetes részévé vált az ugratás, mely később olimpiai szakággá nőtte ki magát.

Az első hivatalos megmérettetések arra irányultak, hogyki tud magasabb, illetve szélesebb akadályokat ugratni.A korai magas- és távolugróversenyek adta lehetőségek kiaknázása után a hangsúly áttevődött arra, hogy egymás után több, minél nehezebb akadályt kelljen a lónak és a lovasnak leküzdenie.Amikor az akadályok magassága és szélessége már ezeken a versnyeken is elérte a lovak ugróképességének határát, akkor a díjugratás a technikai tudás irányába tolódott: hogyan tud reagálni a lovas, és hogyan alkalmazkodik a ló, ha különböző módon meglovagolandó és teljesítendő feladatok sűrűn követik egymást?A modern díjugrást fő kérdése ez, és aki komoly eredményekre vágyik, választ kell hogy találjon.

Értékelés:

  A díjugratás versenyszámainak palettája igen sokszínű, a komoly, kétfordulós nagydíjaktól kezdve egészen a játékos stafétaugratásig.A pályák teljesítésekor alapvetően a verőhibák és az elért időeredmény számít, különböző súlyozással.

  Az úgynevezett A szabály szerinti számokban verőhibánként és ellenszegülésenként 4 hibapontot kap a lovas.Nemzeti versenyszámokban három, nemzetközi versenyeken két ellenszegülés után kizárás jár.Kizárás jár lóval való bukásért, valamint lóról való esésért is(ezalól csak a bajnokságok alkotnak kivételt).A pályák méterben lemért hosszúsága, valamint a kiírt iram (tempó) alapján a pályaépítő meghatározza z alapidőt, melynek túllépése esetén szintén hibapontokat kap a lovas.

  A versenyszámot a legkevesebb hibapontal végző, leggyorsabb lovas nyeri.Összevetéses számok esetén az alappályán azonos hibaponttal végzett legjobb lovasok rövidített pályán, időre, még egyszer összemérik tudásukat.

  A másik elterjedt értékelés a C szabály szerinti, ún. vadászugratás.Itt a lovasok verőhibáit időbünttéssé alakítják át, és a végén a legalacsonyabb időeredménnyel rendelkező lovas nyer.

A jó ugróló és lovasa:

  Az ugrólovak természetüktől fogva rendelkeznek az ugrás képességével és készségével, melyet a lovas a ló kiképzése során továbbfejleszt.A díjugrató-kiképzés a látszat ellenére nem elsősorben az akadályok leküzdésének gyakorlásáról szól.A lovasnak meg kell tanulnia úgy irányítania lovát az akadályok között, hogy jó útvonalon, optimális iramban és ütemben, valamint megfelelő hosszúságú vágtaugrásokkal teljesítse a pályákat.Így elengedhetetlen, hogy az ugróló és lovasa legalább középkategóriás díjlovaskiképzést is kapjon.A jó ugróló tehát nemcsak magas akadályok leküzdésére képes, de megfelelő lovagoltsággal is rendelkezik.

  Az ugróló atletikus, arányos testalkattal, dőlt lapockákkal és közepesen hosszú háttal rendelkezik.Mindemellett a küllem másodlagos a teljesítményhez képest.

  A lovasnak a díjlovagásnál már említett megfelelő segítségadás mellett "jó szemmel" is kell rendelkeznie.Képesnek kell lovával úgy odalovagolni az akadályhoz, hogy  ló megfelelő elugrási pontról elugorva, az akadály felett optimális ívet leírva tudja leküzdeni a ívánt magasságot és szélességet.A lovasnak tehát tudatosan befolyásolni kell a ló vágtaurásainak hosszát.A jó ugrólovas kitűnő ütemérzékű, és simulékonyan tudja követni lova mozgását a lovaspálya teljesítése során, az akadályok feletti lebegő fázisban is.

  Az eredményes versenyző tudatosan, gondolkodva, tervszerűen lovagolja a pályán található különböző feladatokat."

 (szöveg forrása:Erdélyi Magdolna:Lovak c. könyve)